Kísértés (fogalom)
A kísértés vonzódás valamilyen helytelen vagy rossz dolog iránt. Olyan kívánság vagy vágy, amely veszélyezteti a hosszú távú célokat.[1] A vallási nyelvezetben a bűnre ösztönzést jelenti.
Biblia
[szerkesztés]Ószövetség
[szerkesztés]Az Ószövetség arról beszél, hogy Isten próbára teszi az embert az engedelmesség,[2] állhatatosság,[3] tisztulás,[4] istenfélelem[5] és hűség[6] jeleként. A kísértés eszközei: az ördög[7] vagy hamis próféták által[8] történik. Ugyanakkor az Ószövetség szól arról is, hogy az ember „kísérti” Istent elégedetlenséggel és zúgolódással,[9] valamint hitetlenséggel és azzal, hogy „jelet” követel.[10]
Újszövetség
[szerkesztés]Az Újszövetségben a kísértések részben az ördögtől,[11] részben magától az embertől származnak.[12]
Jézus a tanítói munkásságának megkezdése előtt a kísértés pusztájában azokkal a nagy, fő kísértésekkel találkozott,[13] amelyek a legtöbb embert ostromolják. Az első súlyos kísértés az étvágy, a második az elbizakodottság, a harmadik a világ szeretete volt. Az embert érő sokrétű kísértések e három fő pontból erednek.[14]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Webb, J.R. (Sep 2014). Incorporating Spirituality into Psychology of temptation: Conceptualization, measurement, and clinical implications. Spirituality in Clinical Practice. 1.3. PP: 231-241
- ↑ 2Móz 16,4
- ↑ Bölcs 3,5
- ↑ Jer. sir. 4,17
- ↑ 2Móz 20,20
- ↑ 2Móz 16,4 Bír 2,22
- ↑ Jób 1,6-12
- ↑ Bír 2,22
- ↑ 2Móz 17,2 4Móz 14,22
- ↑ Ézs 7,12
- ↑ 1Thessz 3,5 Luk 22,31
- ↑ 1Kor 10,22 Gal 6,1
- ↑ Luk 4,1-13
- ↑ E. G. White: Bizonyságtételek 4. kötet
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Temptation című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Stuttgarti Bibliai Kislexikon, 1974
További információk
[szerkesztés]- Pesthy Monika: A csábítás teológiája. A kísértés fogalmának története az ókorban; Kairosz, Budapest, 2005 (Catena. Monográfiák)