SMS Yorck

SMS Yorck
Hajótípus	páncélos cirkáló (Großer Kreuzer – nagycirkáló)
Névadó	Ludwig Yorck von Wartenburg tábornagy
Tulajdonos	Kaiserliche Marine
Hajóosztály	Roon-osztály
Pályafutása
Építő	Blohm & Voss, Hamburg
Ára	16 241 000 aranymárka
Építés kezdete	1903. április 25.
Vízre bocsátás	1904. május 14.
Szolgálatba állítás	1905. november 21.
Szolgálat vége	1914. november 4.
Honi kikötő	Kiel
Sorsa	aknára futott és elsüllyedt a Jade-torkolatnál (1914. november 4.)
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	9533 t (konstrukciós) 10 266 t (maximális)
Hossz	127,8 m (teljes); 127,3 m (vízvonalon)
Szélesség	20,2 m
Merülés	7,76 m (max.)
Hajtómű	16 × vízcsöves kazán (Dürr) 3 × 3-hengeres gőzgép 1 × háromszárnyú 4,5 m ∅; 2 × négyszárnyú 4,8 m ∅ hajócsavar
Üzemanyag	szén (1570 t)
Teljesítmény	20 031 le (14 733 kW)
Sebesség	21,4 csomó (44 km/h) max.
Hatótávolság	5080 tmf (9410 km) 12 csomós sebesség mellett
Fegyverzet	4 × 21 cm Sk (L/40) (380 lövedék) 10 × 15 cm Sk (L/40) (1600 lövedék) 14 × 8,8 cm Sk (L/35) (2700 lövedék) 4 × 45 cm torpedóvető cső (11 torpedó)
Páncélzat	páncélöv: 80-100 mm (55 mm-es tikfa felett) citadella: 100 mm kazamaták: 100 fedélzet: 40-60 mm elülső parancsnoki híd: 30-150 mm hátsó parancsnoki híd: 20-80 mm Lövegtornyok: 30-150 mm Lövegtornyok (közepes tüzérség): 100 mm Lövegpajzsok (közepes tüzérség): 80 mm
Legénység	633 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Yorck témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Az SMS Yorck^{[m 1]} a Kaiserlichen Marine egyik páncélos cirkálója volt, a Roon-osztály másodikként megépült egysége. A hamburgi Blohm & Voss által megépített hadihajó hivatalosan nagycirkálónak minősült és 1905-1913 között a német flotta aktív állományához tartozott. Az első világháború kitörésekor reaktiválták és a III. felderítőcsoporthoz osztották be. A yarmouthi rajtaütésben a csatahajókból álló zöm kíséretéhez tartozott és a hadműveletről visszaérkezve 1914. november 4-én a Jade-torkolatban egy védelmi célból telepített aknamezőre tévedt a nagy ködben és két aknára ráfutva elsüllyedt. A balesetben a legénységének mintegy fele, 336 fő odaveszett.

A hamburgi Blohm & Voss hajógyárban 1903 tavaszán fektették le a flotta állományában a Deutschland páncélos fregatt pótlására szánt nagycirkáló gerincét.^[1] Egy évvel később, 1904. május 14-én bocsátották vízre. A keresztelését Josephine Yorck von Wartenburg végezte és a felszabadító háborúk egyik porosz hadvezére, Ludwig Yorck von Wartenburg tábornagy után lett elnevezve. A keresztelő beszédet Wilhelm von Hahnke vezérezredes mondta. A teljes felszerelése egészen 1905 második feléig elhúzódott. Miután a hajógyár az első próbajáratokat elvégezte, a hajógyári legénység áthajózott vele Kielbe, ahol a haditengerészet 1905. november 21-én átvette.^[2]

A Yorck egy acélból készült hajó volt, melynek hosszanti és keresztirányú bordázattal készült hajótestét a vízzáró falak 12 vízmentes részre osztották.^[1] Hosszúsága 127,8 m, szélessége 20,2 m, merülése 7,76 m, maximális vízkiszorítása 10 266 t volt.

A 15,5 atmoszféra gőznyomást 16 vízcsöves, Gustav Dürr gyártotta gőzkazán állította elő.^[1] A három darab, háromhengeres, háromszoros expanziójú gőzgépe összesen 20 031 LE teljesítmény leadására volt képes, amivel a cirkáló legnagyobb sebessége 21,4 csomó volt, ami elmaradt az eredetileg kitűzött 22 csomótól. A hatótávolsága 12 csomós sebesség mellett 4200 tengeri mérföld volt. A hajón 633 fő teljesített szolgálatot, köztük 35 tiszt.^[1]

Fő fegyverzetét négy darab 21 cm űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú gyorstüzelő löveg (21 cm Sk L/40)^{[m 2]} képezte, melyeket két, a felépítmények előtt és mögött lévő lövegtoronyban helyeztek el párosával. A közepes tüzérségét 10 darab 15 cm űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú gyorstüzelő löveg (15 cm Sk L/40) alkotta, melyekből öt-öt volt elhelyezve a cirkáló két oldalán, kettő-kettő önálló lövegtornyokban a felső fedélzeten, három-három pedig kazamatákban. Emellett rendelkezett 14 darab 8,8 cm űrméretű, 35 kaliberhosszúságú gyorstüzelő löveggel (8,8 cm Sk L/35) és négy darab 45 cm űrméretű torpedóvetőcsővel.

A Krupp által gyártott páncélzat a vízvonal mentén 80–100 mm vastagságú volt. A citadella és a kazamaták páncélzata 100 mm, a nehéztüzérség lövegtornyainak páncélzata 30–150 mm, a közepes tüzérségé 80–100 mm vastag volt.^[3] A páncélfedélzet vastagsága 40–60 mm közötti volt. A hátsó parancsnoki torony 20–80 mm, az elülső az elülső parancsnoki torony a lövegtornyokéval megegyező, 150 mm vastag páncélzatot kapott.^[1]

A Yorck 1906. március 27-től a Nyílttengeri Flotta felderítő erőinek (Aufklärungsstreitkräfte) kötelékébe tartozott és április 2-án a Friedrich Carl cirkálót leváltva azok zászlóshajója lett. A felderítőerők parancsnoka ekkor Gustav Schmidt altengernagy volt, akit 1906. szeptember 29-én Hugo Pohl ellentengernagy váltott. A Yorck a következő évek során számos hadgyakorlaton vett részt, főként az ősszel megtartottakon. 1907. szeptember 11. és október 28. között hajógyárban volt. 1908. február 7-től február 28-ig a felderítőerők egységei egy utat teljesítettek az Atlanti-óceánra, melynek során különböző taktikai gyakorlatokat hajtottak végre. Az út emellett azt a célt is szolgálta, hogy az egyre teljesítőképesebb rádiótechnikai eszközöket teszteljék a hadihajók fedélzetén. A német hajók Vigo kikötőjében egészítették ki a szénkészleteiket. A felderítőerők parancsnokságát 1907. október 1-től átvevő August von Heeringen ellentengernagy 1908. május 1-én a Scharnhorst páncélos cirkálót tette meg új zászlóshajójának a Yorck helyett.^[2] 1908 júliusában és augusztusában a felderítőerők ismét kihajóztak az Atlanti-óceánra, ennek során a Yorck Funchal és La Coruña kikötőit látogatta meg. Ebben az évben a Yorck lett a Kaiser-Schießpreis, a német flotta hajóinak tüzérségi versenyének győztese a nagycirkálók kategóriájában.^[4]

1909-ben a kötelék ismét februárban, majd júliusban és augusztusban kihajózott az Atlanti-óceánra. A Yorck február 17. és 23. között Vigo előtt horgonyzott, nyáron pedig július 18-26. között az Arosa-öbölben Villagarcía előtt. Március 11-én a cirkáló ismét a felderítőerők zászlóshajója lett, mivel a Scharnhorstot áthelyezték a Kelet-ázsiai Hajórajhoz. Ezt a pozíciót 1910. április 27-ig tartotta meg, ekkor az új Blücher nagycirkáló (páncélos cirkáló) lett a zászlóshajó. Két nappal korábban a felderítőerők 2. tengernagya, Reinhard Koch tengernagy érkezett a Yorck fedélzetére. Őt már május 16-án Gustav Bachmann ellentengernagy váltotta, majd Maximilian von Spee ellentengernagy vette át a pozíciót. A Yorck tüzéreinek 1910-ben ismét sikerült a Kaiser-Schießpreist megnyerniük a nagycirkálók kategóriájában. A tüzértisztje ekkor Walter Klappenbach sorhajóhadnagy volt.^[4]

Az 1911-es év első hónapjainak hadgyakorlatain a Yorck nem vett részt, mert a hajógyárban javították. Eközben március 31-én a hátsó kazánteremben benzolrobbanás történt, a balesetben a legénység egy tagja életét veszítette, többen megsebesültek. Október 1-én Franz Hipper sorhajókapitány (Kommodore) érkezett a cirkáló fedélzetére, a felderítőerők 2. tengernagya pozícióját betöltve. Hipper a Yorckkal a felderítőerők norvégiai útja alkalmával november 3-6. között felkereste Uddevalla városát Svédországban. Az egység 1912 februárjában sorra kerülő hadgyakorlatán a cirkáló nem vett részt, ellenben az egyetlen hajója volt, mely márciusban négy könnyűcirkáló (kiscirkáló) társaságában részt vett a flottaszintű hadgyakorlaton. A felderítőerők parancsnoka, az időközben altengernaggyá előléptetett Gustav Bachmann emiatt március 13. és április 3. között a Yorck fedélzetén tartózkodott, míg Hipper a von der Tannon. A Yorck augusztus 28-ig volt a felderítőerők 2. tengernagyának a zászlóshajója, aki ezen a napon a Cöln könnyűcirkálóra szállt át. November 3-án, egy aknazártelepítési hadgyakorlat alkalmával baleset következett be, amiben a hajó legénységének két tagja életét veszítette. A Yorck egyik csónakjába beleakadt az egyik robbanótest gyújtózsinórja és mikor azt ki akarták szabadítani, az akna felrobbant, elpusztítva a csónakot. A Goeben egyik gőzbárkája emelte ki a vízből a két halottat és a túlélőket, köztük két sebesültet.^[4]

1912 decemberétől 1913 februárjáig Bachmann altengernagy ismét a Yorck fedélzetén volt, mivel az eredeti zászlóshajója, a Moltke a hajógyárban állt.^[5] Egy hadgyakorlat során 1913. március 4-én este a rombolók (torpedónaszádok) a vonalban haladó nagyobb hadihajók között való elhaladást gyakorolták és eközben súlyos baleset történt. A Yorck nekiütközött az S 178 jelzésű rombolónak és felszakította annak oldalát a géptermei mentén, amitől az rövid idő alatt elsüllyedt. Legénységének 69 tagja veszett oda. Csak 15 főt sikerült kimentenie a Yorcknak az Oldenburg csatahajónak és az S 177-nek. A Yorck csak kisebb sérüléseket szenvedett és részt vett a hadgyakorlat további részén.

Március 7. és 14. között, majd május 1. és 17. között a felderítőerők 3. tengernagyának, Felix Funke ellentengernagy zászlóshajójaként szolgált, eközben március 14-től május 1-ig magának a felderítőerők parancsnokának is zászlóshajója volt ismét. Röviddel később, 1913. május 21-én kivonták a szolgálatból és karbantartások végett hajógyárba küldték, majd tartalékba helyezték.^[4] A legénységének nagy része a Seydlitz csatacirkálóra került át.^[6]

Az első világháború kitörése után két héttel, 1914. augusztus 12-én a Yorckot ismét szolgálatba állították. A cirkáló a Hubert von Rebeur-Paschwitz ellentengernagy vezette IV. felderítőcsoporthoz (IV.  Aufklärungsgruppe) került. Az alakulatot már augusztus 25-én átnevezték III-as sorszámúra. Szeptember 20-án a cirkáló átvette az Öresund előtti őrhelyszolgálatot, két nappal később egy előretörésre került sor a Balti-tengeren.^[4] A Yorck szeptember 28-ával a III. felderítőcsoport többi egységével együtt át lett helyezve az Északi-tengerre.^[7] November 2-án a Yorck részt vett a flotta első támadó hadműveletében, a yarmouthi rajtaütésben. Ennek keretében az I. felderítőcsoport csatacirkáló mintájú nagycirkálói Hipper vezetésével lövették Great Yarmouth kelet-angliai város katonai jelentőségű célpontjait, ezzel próbálván fedezni a Stralsund könnyűcirkáló közeli aknatelepítését. A III. és IV. felderítőcsoportok a Weser torkolatában, az I. és III. csatahajóraj a Jade-torkolat előtti Schillig-réven vett fel pozíciót a hadművelet előtt.^[8]

Ezek a Nyílttengeri Flotta főerőit képező egységek délután indultak útnak, hogy Hipper erőinek (I. és II. felderítőcsoport) 60 tmf-ről távoli biztosítást adjanak Terschelling szigetétől északra helyezkedve. A zöm azonban idő előtt visszaindult a támaszpontjaira, ami által a Hippertől való távolságuk 100 tmf-re nőtt.^[9]

A hadművelet végeztével a Yorck Wilhelmshavenhez hajózott. A Külső-Jadén a november 3-ról 4-re való éjszaka erős köd ereszkedett le, ami miatt a cirkáló itt volt kénytelen horgonyt vetni. Mivel felmerült a gyanú, hogy paratífusszal fertőzött víz van a fedélzeten, a hajó parancsnoka, Waldemar Pieper sorhajókapitány az időjárás rövid ideig tartó kitisztulását kihasználva be akart futni Wilhelmshavenbe. A kikötőbe való behajózást saját felelősségére vállalta, miután a révkalauz az alacsony látótávolságra és az aknaveszélyre hivatkozva nem vállalta a hajó átvezetését az aknazárak határolta szűk folyosón. A Belső-Jadén az áramlatok változása miatt a Yorck 04:10-kor aknának ütközött. Miközben megpróbálták kivezetni az aknazárról, egy újabb aknára is ráfutott.^[7] A Yorck ezután felborult, majd gerincével felfele, kelet-nyugati irányba állva elsüllyedt.^[1] A balesetben a legénység 336 tagja veszítette életét.^[10] 381 tengerészt, köztük Pieper sorhajókapitányt sikerült kimenteni főként a Hagen partvédő páncélosnak köszönhetően. A gyors elsüllyedés okát a középső hosszanti válaszfalában látták, ami miatt erősebb dőléshez vezetett.^{[7][m 3]}

1914 decemberében Pieper sorhajókapitányt hadbíróság elé állították és a parancsai figyelmen kívül hagyásának valamint hanyagság vádjával két év várfogságra ítélték.^[11] Feltételes szabadlábra helyezése után Törökországba helyezték át, ahol a török fegyverkezési hivatal (Waffenamt) vezetőjeként olyan kimagasló teljesítményt nyújtott, hogy a császár 1915. december 8-án elengedte a büntetését.^[12]

A Yorck elsüllyedésének helyét eleinte bójával jelölték. 1926-ban a roncs egy részét felrobbantották, mivel túlságosan is belógott a vízi útvonalra. 1936-ban és 1937-ben újabb robbantásokkal a térképeken három méteres kiemelkedésnek jelölt roncsot a tengerszint alatti 11 méteres mélységig eltüntették.^[13] Újabb robbantásokra került sor 1969-ben. A kikötői létesítmények bővítése és a hajózási útvonal ehhez kapcsolódó áthelyezése miatt az 1980-as évek elején a Yorck maradványai jelentette akadályok mentesítése vált szükségessé, amihez eleinte a roncs kiemelését fontolgatták. Egy német fenékkotró vállalat ajánlatában azonban 4 millió Márkáért vállalta, hogy a roncsok maradványait a kért, (hajózási térképek szerinti) 23 méteres mélységbe juttatja. Ez az összeg töredéke volt a kiemelés költségeinek és ezért az ebben az ajánlatban szereplő alámosásos eljárás mellett döntöttek. A több részre tört roncsokat 1983. július 27. és október 4. között két szívófejes kotrógép mesterségesen alámosta a kívánt mélységig.^[13]

1. ↑ A hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója.
2. ↑ A megjelölésben az Sk a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/40 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 40-szer olyan hosszú, mint a cső átmérője.
3. ↑ A válaszfallal mi lehetett a gond? A sérülése, vagy esetleg a kialakítása? (Pontosítandó részlet.)

• Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Yorck című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Yorck című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Gardiner, Robert. Conway’s All The World’s Fighting Ships 1860–1905. London: Conway Maritime Press, 255. o. (1979). ISBN 0-85177-133-5 
• Die deutschen Kriegsschiffe 1815–1945, Band 1: Panzerschiffe, Linienschiffe, Schlachtschiffe, Flugzeugträger, Kreuzer, Kanonenboote, München: Bernard & Graefe Verlag, 78. o. (1982) 
• Hildebrand, Hans H. / Albert Röhr / Hans-Otto Steinmetz. Die deutschen Kriegsschiffe, Biographien – ein Spiegel der Marinegeschichte von 1815 bis zur Gegenwart, Ratingen: Mundus Verlag, 121–124. o. (1990 (ca.)) 
• Staff, Gary. German Battlecruisers: 1914–1918. Oxford: Osprey Books (2006). ISBN 978-1-84603-009-3